Belépés
E-mail
Jelszó
   
A Mantra Szabadegyetem célja
 

A Szabadegyetem filozófiájának egyik alappillére, hogy minden vallásos - filozofikus gondolat közös és egyetlen gyökérből ered, a sokféle hit, Isten-értelmezés a különböző szociális körülmények között élő népek különböző lelki, illetve gondolati hozzáállásából jött létre. Így a közös eszme egyre sokszínűbb lelki és gondolati tartalommal telik meg, egyre inkább "emberivé", egyre inkább saját, személyes élménnyé válik.
Ugyanakkor a tudományos élet gyakorlatilag minden területén ellentétes értelmű törekvés észlelhető, a kutatók a jelenségek mögött valamilyen egyszerűen leírható, egységes "irányító elvet" sejtenek és keresnek. A matematikusok, fizikusok olyan törvényszerűségeket keresnek, mellyel egyszerűen le lehetne írni és előre lehetne jelezni mind a mikrokozmosz, mind a makrokozmosz jelenségeit.
A pszichológia és az orvostudomány visszanyúl a tradicionális elképzelésekhez, melyek értelmében az emberi lélek egy hatalmas egység apró, de az egésszel egyenrangú része.

Véleményünk szerint a személyes, belső élménnyé átalakult alapeszme érleli meg az emberek lelki, tudati, morális, szociális, stb. jellemzőit - tehát "emberivé teszi" az embereket -, ugyanakkor a tudománnyal karöltve visszavezeti az emberiséget ahhoz az Eredethez, amelyből minden és mindenki származik.
A Mantra Szabadegyetem nemcsak nevében, hanem tartalmában is viseli mind a filozofikus hittudomány, mind a modern akadémikus tudomány jegyeit.

A Mantra Szabadegyetem gyűjtőlencse kíván lenni: a kiindulási pontból a filozófiák által minden irányba szétszórt fényt szeretné újraegyesíteni és ily módon világosságot vinni a fejekbe, egyrészt az Eredet és a filozófiák megismertetésével, másrészt a tudomány eredményeinek segítségével.

A Szabadegyetemen olyan szakemberek képzése folyik, akik minden jelenség - legyen az helyes vagy akár nem kívánatos - mögött észreveszik azt az összekötő fonalat, mely a jelenséget az egységhez köti, e fonálon végighaladva megtalálják azokat a lehetőségeket, melyek révén a hátrányos vagy káros tényezők - az egységen keresztülvezetve egy másik irányba - megszüntethetők.

Végzett szakembereink átfogó és mély tudásuk birtokában az élet bármely területén képesek alkalmazni ún. egységesített tudásukat, legyen az műszaki terület, kereskedelem, pedagógia, ökológia, szociológia, orvostudomány vagy alternatív medicina.